Annyira régen készültem sütni...tegnap jött el az ideje.
Több helyen is találtam receptet a neten,mindegyik Jamie Oliver: ...és egyszerűen csak főzz! című könyvéből lett webre írva.
Az alaprecept:
Hozzávalók:
Ha édes feltéttel készítjük kell bele 1-2 evőkanál cukor is.
Én sósan csináltam,ez volt a vacsi.
Tojásokat szétválasztjuk,a fehérjét a sóval kemény habbá verjük. A sárgáját a tejjel és a sütőporos liszttel kikeverjük,és ebbe beleforgatjuk a habot.
Sütni úgy kell,mint a hagyományos palacsintát,és amikor az egyik oldala kész,megfordítás előtt a felső nyers részre kolbászt raktam,megfordítottam és készre sütöttem. A tetejére még forrón sajtot szórtam:)
Nagyon nyerő volt!
Hozzávalók:
A sütőport belekeverjük a lisztbe, majd külön a margarint a cukorral és a tojással és a joghurttal, aztán a kettőt összekeverjük. A muffinsütő 12 mélyedését kibéleljük muffinpapírral, egy-egy evőkanállal teszünk mindegyikbe a masszából. Erre jön egy-egy kávéskanál nutella. A maradék tésztát rákanalazzuk a nutella tetejére. Előmelegített sütőben sütjük közepes lángon,nagyjából 20 percig.
...gurultak hozzám Sziszitől és a kislányától, Alíztól. Köszönettel véve teszek eleget a kérésnek!
A- Anya(ság)
Á- álom
B- Beni,Benjámin,Buddha,blog
C- cirógatás
Cs- család,csók,csiga
D- darázs(fészek)
E- elem,emlékek
É- élet
F- fiatalság,fáradtság
G- Gabriella,Gabica,Gabcsa(p)
Gy- gyermek
H- hit,hűség...hülyeség
I- illatok
J- jóság
K- képek,Képek,KÉPEK
L- lufi
M- Mama,mérleg
N- nem
Ny- nyugalom
O- oltalom
Ó- óv(oda)
Ö- öröm,ölelés
Ő- Őőőőők
P- Papa,párban,Photoshop:)...pénz
R- rózsa
S- séta
Sz- szabadság,szerelem,szeretet
T- Tamás,Tomi, tenger,Tankcsapda
U- utazás
Ú- újdonság
Ü- ünnepek,Üvegtigris
Ű- (z)Űr
V- vágy,videó
W- www.
X- 3. x
Y- Youtube
Z- zene
Gurítom tovább ilgyáéknak és vörösbegynek!
Tuti nem normális,aki a 32 fokos konyhában még a sütőt is bekapcsolja,de erre a 25 percre kibírtam:)
Hozzávalók:
50 dkg liszt
1 egész tojás
1 dl joghurt
1, 2 dl tej
5 dkg vaj
2 tk só
1, 5 tk cukor
1/2 friss élesztő
és persze a virslik
Hozzávalókat a gépbe teszem, kelesztem, kb 0,5-1 cm vastagra nyújtom. 8-12 db téglalapot vágok a tésztából,és ezekbe belebugyoláloma virslit.
Késsel bevagdosom,úgy hogy a virslibe is belevágok. Megkenem tojássárgája és tej keverékével. 20-25 perc alattsül meg 190 fokon.
Zöldfűszeres krumplisaláta (350Kcal)
Hozzávalók:
4 nagy krumpli
VINEGRÉ SZÓSZ
(SZÁLTSZÁ VINEGRÉ)
Hozzávalók:
Az egészet kis mixerben jól összekeverjük. 2 hétig fedett üvegben és jégszekrényben eláll.
Elkészítés:
A krumplikat jól mosd meg, majd héjukban főzd puhára. Ahogy picit hűltek hámozd meg őket, majd kihűlés után ízlés szerinti darabokra, cikkekre vágd fel. Szórd meg petrezselyemmel (vagy ánizzsal, vagy vadmentával), keverd össze a hagymával, répával, és legalább 3 órát pihentesd a hűtőben, hogy összeérjenek az ízek.
Kakukkfüves natúrhal
Hozzávalók:
1 adag: Kalória: 180 szénhidrát: 20 g.
Elkészítés: A halat besózzuk, paprikáslisztbe megforgatjuk, olajban minkét oldalát pirosra sütjük.
Jó étvágyat!
Dresszinges csirke saláta (250 Kcal)

Elkészítés:
A csirkemellfilét fűszerezd sóval, borssal és aprított fokhagymával, kevés vajon süsd pirosra. Kihűlés után, vágd kis kockákra.
Cukor,
só, citromlé keverékéből készíts kellemes dresszinget. Ízesítésnek adj
hozzá aprított friss kaprot. Rövid időre tedd a hűtőbe. A jégsalátát
tépkedd kis darabokra. Paradicsomot vágd kis kockára. A lila hagymát
vékony karikára, a zöld színű kaliforniai paprikát csíkokra vágd.
Rendezd egy mély salátás tálra és öntsd le az előkészített
dresszinggel. Locsold meg olíva olajjal és óvatosan keverd össze.
Tetejére szórd a csirkemell kockákat, díszítésnek néhány olajbogyót,
apróra vágott bazsalikom és petrezselyem levél. Jól behűtve fogyaszd.
Én ezt 2 adagban eszem meg,ebéd és vacsora...nagyon finom:)
Böjti burgonyaleves
Diétás jellemző:Szénhidrátszegény, Kalóriaszegény, Zsírszegény
Kategória:Reform ételek
Hozzávalók:
Elkészítés:A vizet felforraljuk és feloldjuk benne a leveskockát.
Feldaraboljuk a zöldségeket – apróra – és a zöldségleves-lében megfőzzük (10-20
perc alatt) a fűszerekkel együtt.
A kész levest leszűrjük, a zöldségeket szűrőn átpasszírozzuk, v leturmixoljuk.
A lét és a pépet összekeverjük, petrezselyem-zölddel ízesítjük.
Tanácsok: 2
adag
Az energia érték 1 adagra vonatkozik!
A zsírtartalom elhenyegolható (leveskocka zsírtartalma)
Elkészítési
idő:35 perc Kalóriatartalom:125 kcal
Böjti paradicsomleves
Diétás jellemző:Szénhidrátszegény, Kalóriaszegény, Zsírszegény
Kategória:Reform ételek
Hozzávalók:
Elkészítés:
A zöldségeket feldaraboljuk. A leveskockát
felforraljuk, ebben megfőzzük kb. 10-20 perc alatt a zöldségeket. Vége felé
beleszórjuk a fűszereket.
Kicsit hagyjuk hülni leturmixoljuk, majd lepaszírozzuk (magok!!!).
Petrezselyem zölddel díszítve fogyasztjuk.
Tanácsok:Az energia érték 1 adagra
vonatkozik.
A leírt mennyiségekből 2 adag lesz
Elkészítési idő:35 perc
Kalóriatartalom:80 kcal
2-6. nap Léböjt napok

7:00 2 dl
forró vízbe ½ citrom leve
8:00 2 csésze gyógytea v. szénsavmentes ásványvíz
9:00 2 dl
gyümölcslé v. zöldséglé (frissen facsart v. bio)
10:30 2 csésze gyógytea v. szénsavmentes ásványvíz
12:00 zöldségleves (recepteket a recepteim között megtaláljátok!)
14:00 2 csésze gyógytea v. szénsavmentes ásványvíz
15:30 2 dl
gyümölcslé v. zöldséglé (frissen facsart v. bio)
17:00 2 csésze gyógytea v. szénsavmentes ásványvíz
18:30 zöldségleveslé, 2 dl
gyümölcslé v. zöldséglé (frissen facsart v. bio)
20:00 2 csésze gyógytea v. szénsavmentes ásványvíz (esetelg leves, zöldséglé)
21:30 2 csésze gyógytea v. szénsavmentes ásványvíz
Az oka,hogy nem nagyon sündörgök mostanság a konyhában,csak amennyit muszáj.
Ugyanis tavasz végi léböjt kúrára fogtam magam. Leírom ide is:)
A böjt
Időtartam:
8 nap =
1 nap tehermentesítő nap
5 nap léböjt
2 nap felépítés
Javasolt rendszeresség:
3-4 havonta!
A lényeg:
A szervezet kétféle üzemmódban képes működni: az egyikben a táplálékokból
szerzi az energiát, a másik esetben a szervezetből. Ha csak keveset ehetsz, az
rosszabb, mintha léböjtölsz, mert nem áll át a szervezet és így éhezik. Itt
viszont egy méregtelenítő folyamat indul be. Az 5 nap léböjt 1-5 napig
változhat, természetesen a hatékonyság a böjtnapok függvénye. Hosszabb böjtöt
csak orvosi ellenőrzés mellett szabad végrehajtani!!!
Többféle böjt van: víz és tea, léböjt, nyákböjt stb.
Fontos, hogy a napi 2-4
liter folyadékfogyasztás meglegyen!
1. nap tehermentesítés
1. variáció: gyümölcs nap-én ezt választottam
Egész nap 1,5 kg
különböző gyümölcsöt kell fogyasztani.
Nem javasolt: banán és szőlő (vagy csak 1-1 db)
Fontos, hogy mindenféle színű gyümölcsöt együnk: legyen közötte bogyós is!
Kerestem,találtam:)
Igen,megvan az a kenyér,ami finom,nem kell hozzá egy halom hozzávaló,nem morzsálódik,puha a héja és 2 napnál tovább is puha!(ettől tovább nem tudom,mert addig nem tartott ki...)
Burgonypelyhes francia kenyér-gépi
Hozzávalók:
Gépben sütni francia programon. Fenséges kenyérke:)
Sosem voltam Konyhatündér. Gyors,egyszerű kaja,és spuri ki a konyhából...Aztán ez megváltozott mostanában. Sütök,főzök,újabb és újabb recepteket próbálok ki, többnyire sikerrel:)Ezt veletek is megosztom,lehet jönni olvasni,kipróbálni, véleményezni!
- Amerikai palacsinta, eszkimoo: Jaaaj, mindenhol a palacsinta, lángos és nekem nincs időm sütni!... »
- Burgonyás kenyér-gépben, Németh Zoltán: Ajánlom mindenkinek az általam alkalmazott recept használatát. Ezt nemcsak a... »
- Virslis buci, Marcsi.: A képeket nézve, megérte a sütőt bedurrantani, még 32 fokos... »
- Virslis buci, gabcsap: Ilgya,KÖSZI! Igen,ajánlom,nagyon finom! Bizti ízlene a te drágáidnak is! Pusza »
- Virslis buci, ilgya: látva a képeket a fiúk blogjában,muszály lesz kipróbálni:) »
- Édességek (2)
- Egyéb keltek (2)
- Egytál étel (0)
- Halételek (1)
- Kenyér, kalács (6)
- Kuglófok (1)
- Léböjtkúra (3)
- Levesek (0)
- Muffin (1)
- Péksütemények (5)
- Saláták (2)
- Tojásos (1)
- Torták (1)
- Jelen
- 2008. július
- 2008. június
- 2008. május
- 2008. április
- 2008. március
- Az összes »
- E.Margit oldala
- Ezt jól kisütöttem...
- Macikonyha
- Saját készítés
- ViMiZo konyhablogja
- ViMiZo oldala
A legolvasottabbak:
A legkommentezettebbek: